Nem voltam segédkezni a szalagavatón. Azt mondták, nem kell mennem, nehogy betegebb legyek. A többiek most díszmagyarban csodálhatják a végzősöket és a táncukat, én meg itthon köhécselek..remek. És még csak azt sem mondhatom, hogy 'majd legközelebb'. Bosszantó.
szombat, december 12, 2009
Újabb regeneráció
Ismételten elkapott valami torokfájós-lázas vírus. Már lábadozok belőle, és van, aki mellett ezt tehetem.. Tényleg kifordult/felfordult a világom, és szerencsére most csak a jó oldalát látom és érzem ennek eredményeképpen.
szombat, december 05, 2009
Happy hours 0-24
Talán elmondhatom, hogy 80-20 lett az arány a jó irányába. És ennél, remélem, még csak több és több lesz. Most örülök, és boldog vagyok :) és ez pont elég.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=LEm2EUKMKVY
hétfő, november 30, 2009
A boldogságra, vagy valami egészen másra(?)

Elgondolkodtató ez a kép. Maga a hely is, ahol készült; számomra (többnyire) igen kedves hely. Lényeg a lényeg, hogy elsőízben jelentheti sötétségben a fényforrást. Azt a reménysugarat, ami még színt vihet az életedbe.
Másodsoron pedig..igen. A kép árnyas oldala lehet akár a gyász, az elbúcsúzás, a magány..és a többi. Az egyenlőség kedvéért a jó mellé tartozik a rossz is. 50-50%-ban vegyül el a jó és a rossz 'oldal'. Vannak jó napjai az embernek, amikor- mondjuk- 70-30%-ra oszlik ez a teória, s ahogy az az élet rendje, 'visszakapod' , így 70-30% lesz egyszer a rossz javára.
Nálam pontosan 50-50%ban oszlik meg jelenleg, és piszkosul nem kívánom senkinek ezt az egy helyben tengődést. Vagy ússzak örömmámorban a 70,80,90 százalékommal, vagy gyötrődjek. Vagy ezt, vagy azt, de a 'kicsit ebből, kicsit abból' dolog most nincs kedvemre.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=PtK7s5atYos
vasárnap, november 29, 2009
Megváltozott volna a Világ?
Az én Világom igen. Nem teljesen, de egy kicsit fenekestül felfordult az életem. Az embernek az első, alapvető kérdése, hogy 'egy kicsit' hogyan fordulhat fel fenekestül valakinek az élete. -Hát így. Én vagyok rá az élő példa. És, ha bízom, akkor már elmondhatom, hogy teljesen felfordult az életem. Illetve a számtalan sarkából lett kifordítva.. nem is tudom már :)
Anyu remegő lába, és egyre gyorsabban dobogó szíve vagyok.
hétfő, november 23, 2009
vasárnap, november 22, 2009
péntek, november 20, 2009
Ködös
Eléggé kétértelmű megfogalmazás. Talán direkt.
Lényeg, hogy elsősorban -ha kinézek az ablakon- a szemközti házig éppenhogy ellátok. Hiányoltam már ezt a 'látványt', gondoltam megjegyzem. És szerintem - tekintve, hogy nem jó a messenger programom- ha megmarad a köd, nézni fogom egész este a fényekkel együtt.
A másik dolog..naigen. Folyt.köv.
Ó, és voltam irodalmi előadáson. Mondtak ám okosakat.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=dLWXSsYJoWY
szerda, november 18, 2009
Passz
Zenét hallgattam ma. Sokat, sokfélét. de amúgy..
..akármit is írnék, érdekes hatással lenne most rám.
We were too dumb to run, too dead to die.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=0xbvsvL3vy8&feature=related
kedd, november 17, 2009
One Point
Sosem volt jó barátom a Világ. Igazából -úgy érzem- semlegesek vagyunk egymásnak. A hatalmi különbség az köztünk, hogy ő színesebbé tudja varázsolni az életem egyes szakaszait, s én az övét nem.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=Prol3vLTGsg
vasárnap, november 15, 2009
Pisztolycsővel a szájában az ember magánhangzókban beszél
Furcsa, unalmas; már-már eszementen unalmas.
Idegőrlő, fárasztó; lassan életfogytiglan fárasztó.
A horoszkópom jókat ír.. kb. itt meg is ragad ez a dolog.
Apu semmittevése vagyok. (majdnem Harcosok klubja)
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=Ic2Q-G0BEFQ&feature=fvw
szombat, november 14, 2009
Hullámzom
Most jut eszembe, hogy tegnap a híres péntek 13-a volt. Semmi extrával nem fűszerezte a napom. Sőt, annál is kevesebb, ami egybevegyült a nemhíres szombat 14-ével, amit egészen-de-biztosan folytat a lagymatag vasárnap 15-e. Mintha egy egyszerű, (mondjuk) zöld vízágyon feküdnék. Mindig is szerettem volna kipróbálni, milyen egy semmilyen nap egy zöld vízágyon. Hát gondolom én, ilyen.
Megint túl késő van, és megint nem alszom.
hangaláfestés:
amelyiket gondolod..lehet neked is zöldszínű, vízágyonfekvős kedved lesz, ha meghallgatod.
péntek, november 13, 2009
Insomnia
Kell valami. Valami, ami kizökkent a hétköznapokból, az állandóságból, ebből a természetellenesen nagy ketrecből.
Hallgasd a csendet.!
Stop Crying Your Heart Out
Újra meg tudtam nézni a Pillangó-hatást (végre). Egyszerűen.. számomra csoda az a film. És sajnos/nemsajnos a hatása alatt vagyok. Szeretem, mikor egy film bizonyos érzéseket tud belőlem kiváltani. 'Sajnos'-ért, hogy átmeneti letargiába is képes vagyok esni. Pláne most.
Óó és Woody, drága Woody. Újabb könyvedbe kezdtem bele :)
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=qNk-RoZhkaI
szerda, november 11, 2009
Mixture- happiness, smile and of course: lie
Hiszen mi emberek olyan szépek vagyunk, olyan szép a mosolyunk. Bár én sajnálom ennek árát. Ha csak feleannyira lenne tényleg olyan őszinte az a mosoly, mint amennyire szép... Hm, valóban nagy ár. Egyeseknek 'megfizethetetlen'
Hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=tvbLVTlvsOQ
vasárnap, november 08, 2009
Ambivalens; kétség kívül
Mikor mondanád, de valami meggátol.
Mikor maradnál, de valami eltaszít.
Mikor tennéd, de valami megragadja a kezed.
Mikor adnál, de magadnak is megtartanád.
Mikor mennél, de valami visszahúz.
Nincs mit tenni; ember vagy.
"A magány az az állapot, amikor valakiben háború zajlik, belső háború; az egyedüllét meg az az állapot, amikor valakiben nincs harc, benne az angyal és az ördög békét kötött."
ui.: Csernus Imrét csak ez az egy mondata miatt tisztelem, semmi több.
Elkezdődött volna..talán
A tegnapra kétesen gondolok vissza.
Tegnap zajlott le előttem az a teória, hogy minden nullára jön ki. Egyrészről boldog voltam, mert a szülinapos, akit ünnepeltünk, örült annak, hogy teljes meglepetésben volt része. Másrészről viszont érdekes nézeteltérés történt, aminek sajnos sírás lett a vége. És 'galád módon' - mert most magamra gondolok- ez a picit magábazuhanós este segített rávilágítani, főként arra, hogy még egy ember áll mellettem.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=BuFo_qZhlfU (mert nem kicsit alapozott meg egyfajta hangulatot)
hétfő, november 02, 2009
Majdcsak egyszer..
fAnna_BlueBird üzenete:
talán csak félünk a jövőnktől
peTra°° üzenete:
túl tág fogalom nekem a jövő. én a holnaptól is félek
vasárnap, november 01, 2009
Nem tudom behatárolni
Nem megy a tegnapi/mai nap összegzése szavakban. Vagyis inkább sehogysem. Történt jó is, rossz is, meglepő is..és valami még mindig nyomaszt.
hangaláfestés: csend
csütörtök, október 29, 2009
Nincs címe
Már nincs sok idő szombatig. 2nap múlva ilyenkor már jó lesz a legkedvesebbekkel. Nagyon jó.
Forró, cseresznyés tea; füstölőáradat; lebegésbe taszító zene. Szinte már csak ilyenkor érzem igazán jól magam, a mindenség felett.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=D2LK-zGfdUU
Élvezd.
kedd, október 27, 2009
MegadomMagam
Üdvözlöm érintem nem mutatom
Nem emlékeztetem nem kutatom
Nem zavarom zavarom csak figyelem
Belefeledkezem vele utazom
...
Felkavarom felkavarodom
Megálmodom belelátom
Megkövetem megkövetelem
Megszelídítem megbánom
mitévő? majd kiderül.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=pzxvbwKaPIw
szombat, október 24, 2009
Boldogsághormon
Voltunk ma Pesten. Elkélt már egy-két-három(...) dolog, úgyhogy belevetettük magunkat Isten állatkertjének egyik nagyszabású ketrecébe {jahm..pláza :)} .. hihetetlen.
Szóval sikerült venni pár dolgot, ami "kedvünkre van". Ugye Csenge? :D Éshát olyan dolgokat is kaptam, amik nem is voltak betervezve. Tehát meglepett (mindenképpen pozitív értelemben). Valóban kicsit jobb kedve lesz az embernek, ha olyan dolgok birtokába jut, ami fontos neki, vagy amit éppen szeretett volna régóta.
Köszönöm ezt a napot, rám fért igazán.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=I-_BSgPtDZ8&feature=related
péntek, október 23, 2009
péntek, október 23. 2009
Képzeld el, hogy egy pohár narancslevet kérsz a legközelebbi 'egy pohár narancslevet kérek' helyről.. Iszod-iszod, de érzed, hogy elég volt. Hagysz egy keveset az alján. Na! Az vagyok én.
Ideje feltöltődnöm.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=x4hVfEwezy4&feature=related
csütörtök, október 22, 2009
Csipetnyi pozitivitás
Talán egy kevés pozitív hullám átment rajtam. Vagy átgázolt? Inkább utóbbi, mert meglepett a mai, mostani énemhez képest rendkívüli, hangulatom.
félhomály, gondolatok letisztázása, füstölő- ráadásul a Musk. szavakat nem találok rá, hogy mennyire a hatalmába tud keríteni egy illat. Lehet nagy hatással lett volna rám A parfüm c. film? Azért annyira nem megszállott a Petra, mint Jean-Baptiste karaktere.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=Wop0vTNm9-I&feature=PlayList&p=E7D4EE536CA9AC9E&playnext=1&playnext_from=PL&index=9
chill.
szerda, október 21, 2009
Jelenlegi nézet
Bábuk vagyunk. És még azt sem döntheted el, milyen bábu szeretnél lenni.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=JGCre4HgPLU
-Jól vagy? -Kösz..nem.
Reggeli sírás, nem suliba menés, és rájövés, hogy nincs minden rendben Itt bent. korántsem.
De azért jó tudni, hogy azok segítenek, akiket nem is hittél volna. És sajnos azok nem veszik észre, hogy szükséged van segítségre, akiktől igazán szeretnéd a támogatást kapni.
" sziaaa.izéé irjál smst vagy hivj fel jo lenne kimenni ugy beszélgetni meg meginni valamit, álllom én a kölcségeket "
köszönöm neked E.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=8us3432lh4M
kedd, október 20, 2009
Amit saját felelősségre ajánl az Élet
Az emberismeret alapvetően jó dolog. Csak macerás, és ha elkezdesz róla gondolkodni, belegabalyodsz. Onnan pedig kanyargós, elágazó és nehéz az út kifele.
hangaláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=-3OSoBFzhLI
hétfő, szeptember 28, 2009
Átértékelődött
annyi gondolat, annyi cselekvés, annyi minden más lett. máshogy kelek, máshogy eszem, máshogy nézek, máshogy beszélek, máshogy figyelek, máshogy fekszem. mert ez lett az érdeme mindennek ami mostanában történt. jóléreztem magam, lebegtem, zuhantam, csalódtam, tanultam. itt az ideje újra jól érezni magam, majd újra zuhanni.
vasárnap, április 12, 2009
..and a complications
Helyszín: táncház
Személyek: ő, ő, és én
Tanulság: hülye vagy Petra
Elkiabáltam. Olyan könnyedén mondtam ki, hogy minden okés, és unalmas. Nem tudom mi ütött belém.. egyszerűen csak előjöttek a régi emlékek, a képek. Nem mondtam állj-t. Hülye vagy Petra.
szombat, április 11, 2009
Olyan..semmilyen
Sosem hittem volna, hogy részben ilyen kiegyensúlyozott lesz ez a hónapom. Voltak nehezebb pillanatok, de amblok egy tökjó hónap közepénél tartok. Örülök. és ez tényleg őszinte szó volt. A régebbi ún. fogaladalmamat is egyre jobban betartom, és sokkal jobb így élni, barátok-ellenségek közt egyaránt. Fogjuk rá, hogy olyan átlagosak a napjaim, olyan..semmilyenek. ( és ennek a semmilyennek és most hogy tudok örülni..) muszáj voltam írni most, valami késztetett. Lehet, hogy kiírom most magamból, hogy tökjó minden, aztán ... fene tudja.
hétfő, március 23, 2009
By the way
Ha tudnád mennyi fölösleges dolgot teszel az életedben, csak arra nem figyelsz, ami igazán fontos lenne.
Rájöttem, hogy nem kell a dolgoknak túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Miért is? Azért, mert csak magad emészted. Annyi dolog értékelődött át bennem az elmúlt pár napban. Bár bevallom érlelődött már egy ideje. Hagyom a dolgokat menni a maga irányába, a maga útján. Nem befolyásolok senkit és semmit. ennyi.
csütörtök, március 05, 2009
Az élet egy baszott nagy művészet!
Káosszal, gyötrelemmel, szürrealizmussal, csodával és absztrakt képekkel.. nemhiszed? Nézz körül ember! Az egész élet(ed) az, csak meg kell találnod az utat. De voltaképpen ezt akármivel el lehet játszani.. mondhatnám, hogy "az élet egy baszott nagy hazugság". Fogjuk rá most, hogy ma jókedvem van, ezért nem állok pesszimistán semmihez.
u.i.: a képet utólag szerkesztettem a szöveghez. az eltérés kb fél év.
péntek, február 27, 2009
Élmény
Tegnap da Vinci kiállításon voltam.. én mondom hihetetlenség, hogy létezett valaha ilyen ember; mondhatni mindent tudott, mindent értett, és gyönyörűen rajzolt! Ezerszer is meghajolnék előtte, ha szembe jönne velem az utcán, és azt a nemlétező kalapomat is megemelném. Most is csak annyit tudok mondani, hogy h i h e t e t l e n . Persze a napomat is megpecsételtem tegnap egy színes ásítás kíséretében, ugyanis nembírom a buszokat. Hát kérem ez van, és tudom hogy "hát"-tal bizony nem kezdünk mondatot..de csakazértis. Örültem, hogy eme élményben részesülhettem..mármint da Vincit illetően =)
hétfő, február 23, 2009
Barátról
Jó barátok között az együttlét mindkét félnek örömet okoz. Lelki síkon közelednek egymáshoz, inkább melegséget, bizalmat, biztonságot és könnyedséget akarnak, hogy legyen, aki meghallgassa őket, akit meghallgassanak, akivel számíthatnak egymásra. Aki más szemszögből látja őket, és az életüket, és más megvilágításba tud tenni dolgokat, rámutatni megoldásokra. Aki előtt nem kell a szokásos férfi-nő játékot eljátszani, akivel őszintén lehet beszélni, utólagos megbánás nélkül. Aki segít felépíteni újra az önbizalmunkat, vagy lebeszél hülyeségek elkövetéséről. Aki olyannak lát, amilyenek tényleg vagyunk; embernek elsősorban.
Akivel egyszerűen csak jó beszélgetni. Bármiről. Bármikor. Bárhol.
vasárnap, január 25, 2009
A Nightmare on Elm Street
Balassagyarmat, délutáni órák. ha kinézek az ablakon, mintha a Rémálom az Elm utcában c. film egy részletét látnám magam előtt. köd, halvány fények, csak úgy a semmiből előtűnő autók és emberek. talán picit félek is. sebaj.
Régóta áhított vágyam teljesült tegnap.. rasztahajam lett. picit furcsa, de szokható. majd lesz kép, ígérem-ígérem..
vasárnap, január 18, 2009
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)