Emlékezetemben maradsz örökre

Esős idő volt. Szürke árnyalatba borult, majd dörgött az ég, ám a Nap sugarai megvilágították a szemközti idegen tájat. Az esőcseppek az ablakomon szaporán kopogtattak. Az esőillat és egy furcsa, keserű szösszenet, mely átjárta a szobámat, különös érzést keltett bennem. Nyomasztó érzést. (...)

Halk szuszogás hallatszott, az utolsók voltak már. Éreztem. Majd' öt éven át a szobatársam, boldogságforrásom volt. Önző módon hozzá fordultam, ha lelkiállapotom nem ütötte meg az "elvárt" szintet, ha nem volt mit tennem. Még mindig odapillantok a megszokott helyére, ha neszt hallok, vagy ha más nem, már csak megszokásból is. (...)

A kezeim közt lehelte ki az élet utolsó cseppjét. Éreztem utolsó szívdobbanását, utolsó mozdulatait, rezdüléseit. Tudtam, hogy vége, ám a reménnyel élve magamban mégis szólítgattam, noszogattam. A tudat, hogy nincs többé, felfoghatatlan volt. Elveszteni egy részt saját magadból még a pokol maró, égető tüzénél is fájdalmasabb érzés, s ezt a hiányt nem pótolhatja senki és semmi.

Fontos voltál nekem. Még mindig az vagy. Az is maradsz. Az életem részévé váltál.

Szeretlek.

http://www.youtube.com/watch?v=hSH7fblcGWM